Elkezdtem háztartási gépeket vásárolni, fészekrakó üzemmód ON.
Mert például lusta vagyok, és magamra még csak-csak mosogatok (azt se túl nagy lelkesedéssel), de két emberre már biztos nem, úgyhogy némi becsúszó pluszpénzből azonnal szereztem egy mosogatógépet.
A mosogatógép a család megbecsült tagja, neve is lesz, ha megérkezik, előre köszönök neki és bemutatkozom.
Fél hétkor kelek vele, hogy még hazaérjen ovibaindulásig. Őrület.
Azt meg még nem tudom, kapok-e nyáron fizetést, de nyaralási helyszínt keresek. Az eredeti tervemhez képest két felnőtt plusz kutyával számolok. De ha addigra végképp megbolondulok, lehet, hogy még egy négyévessel is.
Mosolyogva olvasom mindenféle fórumokon, hogy emberek kétségbe vannak esve, mert két héten belül lejár a társadalombiztosításuk, és úristen mi lesz, hol fizessenek, kinek, mennyit.
Két éve nincsen semmiféle biztosításom. Tudom, mázlista vagyok, hogy két év alatt legfeljebb náthás voltam, vagy olyan ügyem volt, amivel úgyis magánrendelésre megy az ember lánya (sztk fogászat, nőgyógyászat esélytelen, se a számat, se a lábaimat nem nyitom ki akárkinek).
Szóval most a szerződtetési tárgyalás közepette úgy gondoltam, rendezném a soraimat. A nyugdíj kevésbé érdekel, egyrészt messze van az még, másrészt az államtól úgyse kapok egy fillért se, minek fizessek nekik bármit (borzasztóan egyszerű, populáris fordulat, de köszönöm, az én pénzemből ne épüljön még egy stadion).
Akkor most jön egy hosszú, és bonyolult kör az apeh nevű intézménnyel, amennyiben közlöm velük, hogy igen, kb. két éve nem fizettem semmit, hogyan tudjuk ezt megoldani és lehetőleg nem egy összegben. Az a legnagyobb bajom, hogy sokat kell majd hazudni. Mert az nyilván nem kifogás, hogy a munkáltatómnak nincs pénze járulékot fizetni, ezért feketén dolgozom, és ha vállalkozó lennék... nos, havi 60 ezer forintom ha maradna, abból élj meg te.
Ha van valakinek tapasztalata, tanácsa, ossza meg bátran, a hivatalos források nem nagyon segítenek.
Egy négyéves bizony iszonyú fárasztó. Hogy képesek ezt emberek bírni energiával éveken keresztül, akár többel is? Én egy nap alatt kipurcantam.
Vidék, terasz, kutyák, fröccs, napfény, csak ő hiányzik.
Motorral hoztak ma haza. Ilyen se volt még. És még mi minden lesz.
Nem törlöm ki az előző bejegyzést, mert akkor úgy gondoltam. Most meg azt gondolom, hogy picsa voltam, és most minden jó.
Lábadozom. Még beledöglöm, ha látom, de már csak a gondolataim indulnak el a telefon felé, hogy áthívjam. Vége lesz ennek is. Annyi sok más szép emlékem volt, ami megszűnt kínozni egy idő után. Nincsenek terveim. Tisztán én ebből már nem jövök ki, amilyen pillantásokat kapok.
A testi erőfölénytől való félelem még az elvi kifogásoknál is erősebb. Soha többé nem akarok arra gondolni, hogy segítséget kell kérnem a hazajutáshoz. És a legelvakultabb szerelem sem indok a kabátrángatásra. Soha. Semmilyen körülmények között. Ezt alaposan elbasztam. Nem akarok félni. Nem vagyok hajlandó félni. Hányszor mondjam még, hogy nem. NEM.
Olyan célzást kaptam ma egy mosógép ürügyén, hogy délután fél kettőkor az jött ki a számon, hogy nagyon korán reggel van még ehhez.
Az életenergiáim nem fogytán vannak, hanem teljesen kimerültek. Semmi örömömet nem lelem abban, hogy próbáról esem előadásra, és az elvárásaim és a képességeim közelében sincs a teljesítményem.
Azt mérlegelem, hogy ha a melegeket börtönbe akarják zárni, mi jár a házasságtörőknek?
Vagy mégis melyik van rosszabb hatással a mire is?
Kegyelmi állapot volt ez a múlt hét. Ajtócsapkodás várható, sírás, üvöltözés, néma szemrehányások, bizonytalanság, álmatlanság. Hamarabb is, mint vártam, pedig jó előre kiszámítottam, hogy ez fog történni.
De még mindig kurvaokosnak tartom magam, és azt hiszem, eldönteni nem lehet a végét. Végig kell hisztizni adott időszakot, hogy mindkettőnknek alaposan elmenjen a kedve ettől az egésztől.
Alig várom. Magamnak találtam a szart, most aztán kezdjek vele valamit.
Sütihegyek, egy jó francia film, Füst, kanaszta, sonka, és az sms.
Jó így megkapni, hogy tudtam anélkül is, de még jobb, hogy meg is írta. De vajon jó-e. Meg lehet-e bolondulni. Milyen lesz három nap után újra látni. És mi lehet még ebből. Mi lesz.
Irány vidék, legalább ne Pesten fagyjak meg húsvétkor.
Tudom, hogy most sokan nem lennének büszkék rám. Én se vagyok. És még most is azt gondolom, hogy nem fog ez sokáig tartani. Csak egyre kevesebb lelkesedéssel gondolom ezt.
Úgy érzem, nem lesz ez hosszúéletű románc. Tehát minden létező elkövethető hibát el kell követnem rövid időn belül, nehogy aztán felróhassak magamnak bármit utólag.
Jaj, mennyire szeretem úgy kezelni ezt a lila ködöt, mintha értenék hozzá.
Vannak dolgok, amikhez idő kell. Meg vannak olyanok, amikhez nagyon sok idő kell. És most minden lehetetlenségi faktort beleszámolva azért elég jó nekem.
(A legnagyobb őrült főpróbahét közepette sikerült szert tennem némi magánéletre.)
Szép szakma ez, a jóisten tenné a helyére. A tegnapi után ma megkaptam a legnagyobb sértést is, amit képzelni lehet (már abból a szempontból, hogy szándék, az nem volt)
- Szerintem ilyenkor már nem lehet így beszélni a rendezővel.
- Szerintem eddig sem lehetett volna.
- De eddig igen, most viszont már biztos nem.
- Nem értek egyet. És mondod ezt úgy, hogy reggel hogy beszéltél velem?
- Igen, bocsánat.
- Nem sértődtem meg. Tudom, hogy nem nekem szólt.
- Ne haragudj, tényleg. Meg ő a rendező, érted, te meg csak a segítség.
Értek én mindent bazmeg. Nem is helyezem magam egy platformra azzal az emberrel. De az a csak, az üt. Ilyet az utolsó statisztának, de még annak a kellékesnek se mond senki, aki ott sincs, csak egyszer arrajárt, és behozott egy gyufásdobozt.
Nincs kedvem megsértődni. De félórát feláldozni a nemlétező szabadidőmből sincs kedvem a továbbiakban az ő megdicsőüléséért. Azt hallgatni, hogy neki milyen nehéz, pláne nincs.
Teljesen különböző okokból, de ugyanazon a napon engedtük el ezt az egészet a Rendezővel. És persze mindketten ott leszünk minden létező életenergiánkkal ezek után is.
- Akkor lehet összpróbát tartani, csak egy színész hiányzik, meg én.
- Mert? Mit csinálsz?
- Előadásom van.
- Nélküled nem csinálom.
(ez nem egy széles, hanem egy nagyon eldugott, belső mosoly)
Ezek után még megkérdezte, hogy mit gondolnak ők ott, hogy én így egyszerre itt is vagyok, meg ott is, egyszerre öt kezem van, vagy mit. Mondtam, hogy pontosan ezt, illetve hogy pont nem érdekel ez senkit.
Persze nagyon jó nekem itt, de egyre többet gondolok arra az időre, amikor majd lejár a szerződésem. Nincs az olyan messze, és még senki nem kérdezte meg, szeretném-e folytatni a tanulmányaimat mélytorok szakon.
Ebben már most sem vagyok biztos, és áprilisban a hangulatom az új próbafolyamat (és konkrétan a rendező személye) miatt zuhanórepülésbe fog kezdeni.
Egy a biztos, hogy ha megyünk Pécsre, a gázsimat az utolsó forintig el fogom inni ott, helyben.
Felforgató. Minden szempontból. Ha sorrendben akarok haladni, akkor sokkoló és egyben irreleváns információ egy plátóiról, ami kizökkent a kerékvágásból. (Igen, színpadi csók csak és kizárólag akkor okoz ilyet, ha nekem nem jut belőle, ilyenkor jön az a hisztéria, hogy bassza meg a színház ott ahol van).
Aztán olyan jó hírt kaptam, ami visszaadja a reményt. A reményt abban, hogy léteznek igazán jó dolgok. Vannak még jó hírek. És ha a gyerekek választják a szüleiket, akkor ez a párcentis holmi roppant okos, ennél jobb helyet kitalálni sem tudott volna. Amikor apokalipszist vizionálok, rá fogok gondolni... mert ebben a kisemberben van potenciál.
És ezek után még képes a volt gimnáziumi osztályfőnököm beszámolót kérni tőlem az érettségi óta eltelt évekről... amin majdnem elsírtam magam, mert ne olyan iskolára gondolj, ahol leadják az anyagot és hazamennek. Ha van értelme őszinte összefoglalót írni valakinek, az ő. Magamnak is többet hazudnék. A legszebb feladat, és pont most van rá hatalmas szükségem.
És a nap vége az, hogy mindezekről megfeledkezve megpróbálok feloldani egy konfliktust a férfival, aki a legfontosabb most, még ha pusztán szellemi entitásként létezik is az életemben - ami feloldhatatlan. És bár se okosat, se hasznosat nem tudok neki mondani, akarom, hogy nekem mondja el. Akarom a gondolatait. Fel kéne írni receptre depresszió ellen (by St. A.).
